Közélet

Mentő helyett haverokat hívtak a haldokló fiatalhoz Tolnában

A lány az éjszaka lett rosszul a drogos házibulin, mégis csak másnap, késő délelőtt látta orvos.

Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat egy testvérpár ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség. A páros július 26-án együtt bulizott egy 21 éves lánnyal, aki – bár rosszul lett – nem hívtak hozzá mentőt – tájékoztatta a teol.hu-t Bali-Fülöp Zsuzsanna, eseti megbízott sajtószóvivő.

Az első tünetek hajnali 3 és 4 óra között jelentkeztek, állapota a reggeli órákban folyamatosan romlott. Légzése rendszertelenné vált, teste remegett, kezei, illetve ujjai merevvé váltak, pupillái kitágultak. Amikor a vádlottak azt látták, hogy a fiatal teste begörcsölt, állkapcsa összeszorult, a testhőmérséklete magas, a szívverése pedig szapora lett, folyamatosan próbálták hideg vízzel lehűteni. A lány végül elvesztette az eszméletét. Ekkor már közvetlen életveszélyben volt.

A vádlottak ennek ellenére nem orvost, illetve szakszerű segítséget hívtak, hanem délelőtt 10 óra tájban ismerőseiket tárcsázták, akik hamarosan meg is érkeztek. Egyikük, felismerve a helyzet súlyosságát, telefonon értesítette a mentőszolgálatot. A mentők három percen belül a helyszínre értek, de lány légzése és keringése hirtelen leállt. Orvosilag azonban az nem igazolható, hogy életét meg lehetett volna menteni, ha előbb kap segítséget.

Ha bűnösnek találják a 40 éves férfit és 27 éves öccsét, tettükért legfeljebb két évet kaphatnak.

Magukon kísérleteznek

A dizájnerdrogok világa napról napra változik. Ennek az univerzumnak épp az a lényege, hogy a vegyészek minden új szer betiltása után módosítanak valamit a hatóanyag összetételén, ami által a törvény betűje szerint nem lehet illegális az új szer. De épp emiatt, a klinikai tesztek hiánya miatt azt sem tudni, ezek a szerek milyen hosszú távú hatással bírnak, a használók lényegében magukon kísérleteznek. Az utcán, neten használt közkedvelt elnevezések nem mindig pontosak, mert míg a gina pl. a GBL-hatóanyagú pszichoaktív szerek köznapi elnevezése, addig volt már olyan, hogy ugyanolyan nevű drogokban más és más hatóanyagot találtak. Egy közel egyéves táblázat a drogriporter szakmai oldalon bemutatja a dizájnerdrogok törvényi besorolását, és közöl pár közkeletű elnevezést is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik