Közélet

Perlik a lottót, mert hülyék voltak

Zseniális érvelés: a felperesek szerint a lottó a hibás, hogy nincs már meg a nyertes szelvény.

A New York-i Salvatore Cambria és Erick Onyango perbe fogták New Jersey szerencsejáték-társaságát, mivel elmondásuk szerint szelvényükön épp azok a számok szerepeltek, mint amiket március 23-án kihúztak, vagyis jár nekik egymillió dollár (jelen árfolyamon cirka 225 millió forint) – csak épp nem tudják felmutatni a bizonyítékul szolgáló papírfecnit.

Érvelésük szerint ez viszont a cég hibája. A felperesek által előadott tényállás szerint a vasárnap esti sorsolást nem tudták élőben megnézni, de azonnal felmentek a társaság honlapjára, amit szerintük illett volna azonnal frissíteni – mivel a neten az előző heti számokról azt gondolták, hogy aktuálisak, csalódottan kihajították a szelvényt. Másnap jöttek rá, hogy nyertek. Állítólag.

Egyébként nem ez az első eset, hogy egy amerikai milliókat veszít egy elhamarkodott döntés miatt – néhány hónapja hasonló összegtől fosztotta meg magát egy szintén amerikai úr – ő  félreolvasta a számokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik