Közélet

Meghosszabbították Vizoviczki előzetesét

A korábban több budapesti szórakozóhely üzemeltetésében is érdekelt és azokkal összefüggésben korrupciós bűncselekményekkel meggyanúsított férfit májusban vette újra őrizetbe az ügyészség.

Korábban a témában:

A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság Vizoviczki László előzetes letartóztatását három hónappal, legfeljebb szeptember 26-ig meghosszabbította. A végzés nem jogerős.

Az előzetes letartóztatást a Központi Nyomozó Ügyészségen folyó, bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott ügyben rendelték el.

A bíróság úgy látja, Vizoviczki László esetében fennáll a bizonyítási eljárás eredményes lefolytatásának veszélyeztetése, meghiúsítása. Az indoklás szerint a bűncselekmény tárgyi súlya és a lehetséges büntetés nagysága miatt számolni kell a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélyével.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint Vizoviczki László büntetőeljárások, illetve kényszerintézkedés alatt újabb bűncselekmény elkövetésével vált gyanúsíthatóvá, ezért elképzelhető, hogy az előzetes letartóztatás meghosszabbítása nélkül újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Változatlanul kell tartani attól is a bíróság álláspontja szerint, hogy szabadon bocsátása esetén az eljárás meghiúsítására törekedne.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője május 26-án az MTI-nek elmondta: a gyanúsítottal szemben indított korábbi, korrupciós bűncselekmények miatt indított eljárásról leválasztották és külön eljárásban vizsgálják a költségvetési csalással összefüggő bűncselekményeket. Ezekkel összefüggésben merült fel, hogy a férfi megpróbálta befolyásolni az ügy érintettjeit, ami “büntetőügyben elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban” megállapítására alkalmas.

A Vizoviczki László és társai elleni korrupciós bűncselekmények miatti nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után 2012 februárjában kezdődött, és az év májusában fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőröket is.

Vizoviczki Lászlót 2013 májusában elengedték az előzetes letartóztatásból, és házi őrizetbe helyezték, majd 2013 decemberében a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra változtatták, míg 2014. május 23-án vették újra őrizetbe.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.