Vádat emelt az ügyészség egy 67 éves nő ellen, aki a gyanú szerint négy év alatt – 2010 és 2014 nyara között – csaknem 89 millió forintot csalt ki ismerőseitől. Az asszony különféle mesékkel állt elő, egyeseknek azt mondta, üzleti vállalkozását akarja beindítani, másoknak pedig, hogy adósságai törlesztésére kell a pénz. Minden esetben azt ígérte, az összeget rövid időn belül visszafizeti.
Hogy erősítse a bizalmat, „ügyvédje” számát is megadta ismerőseinek, aki megerősítette azt, amit a csaló is elmondott nekik. Hogy ő ki lehetett, egyelőre nem sikerült kideríteni. Az idős nő az évek alatt 89 milliót vágott zsebre ezzel a módszerrel. A kár nem térült meg, hogy mi lett a pénz sorsa, nem tudni.
Az ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás – és más bűncselekmények miatt – végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Az asszony ha a legsúlyosabb büntetést kapja, 12 évet kell rács mögött töltenie – tudtuk meg a Fejér Megyei Főügyészségtől pénteken.