Közélet

210 milliós áfacsalással gyanúsítanak egy békési férfit

Az ügyben költségvetési csalás miatt indult eljárás. A férfi társai sem úszták meg.

210 millió forinttal próbálta csökkenteni cége áfafizetési kötelezettségét az a békéscsabai férfi, akit társaival együtt  költségvetési csalás gyanúja miatt őrizetbe vettek az adónyomozók – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön. A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak fiktív felvásárlási jegyekkel próbálták igazolni gabonabeszerzéseiket úgy, hogy az árut feketén szerezték be, így versenytársaiknál olcsóbban tudták a terményt továbbértékesíteni – írja az MTI.

Az illegális vásárláshoz nehéz körülmények között élő személyeket kerestek, akikkel őstermelői igazolványt váltottak ki. Az “őstermelők” gazdálkodásra alkalmas földterületekkel nem rendelkeztek, velük pénz fejében valótlan tartalmú felvásárlási jegyeket írattak alá.

A NAV emberei egy olyan esetre is bukkantak, ahol az iratok szerint vagyontalan, földdel nem rendelkező, őstermelői igazolványát frissen kiváltó férfi csaknem 500 millió forint értékű gabonát adott el a csalónak.  A pénzügyi nyomozók kihallgatták a termelőként feltüntetett személyeket, házkutatásokat tartottak, majd a békéscsabai férfit és két társát őrizetbe vették. A csaláshoz használt kft. járműveit és hajóját zár alá vették. Az adóvégrehajtók további 30 millió forint értékű követelést és bankszámlát is zároltak.

A gyanúsítottak akár nyolc évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik