Közélet

Jóval előbb kiengedték a Magyarországon halálos balesetet okozó horvát politikust

Radimir Cacic volt horvát miniszterelnök-helyettest 22 hónapos börtönbüntetésre ítélték, és egy éve június 17-én vonult be az isztriai nyitott típusú büntetés-végrehajtási intézménybe.

Cacic 2010 januárjában az M7-es autópályán Budapest felé haladva nekiütközött egy vele azonos irányban haladó, magyar rendszámú gépkocsinak. A vétlen járműben utazók közül ketten életüket vesztették. Cacicot – aki a baleset idején ellenzékben politizált – 2012 novemberében egy kaposvári bíróság egy év 10 hónap letöltendő börtönre ítélte.

Egy éve vonult be

Az időközben kormányra került politikus az ítélet kihirdetése után lemondott miniszterelnök-helyettesi és gazdasági miniszteri tisztségéről, tavaly március végén pedig távozott pártja, a Horvát Néppárt-Liberális Demokraták (HNS) elnöki tisztségéből is.

Cacic kérte a magyar hatóságokat, engedélyezzék számára, hogy Horvátországban töltse le büntetését. Miután Magyarország ezt lehetővé tette számára, a zágrábi megyei bíróság fenntartotta a magyar ítéletet, és 2013. június 17-én Cacic börtönbe vonult.

Hátsó ajtón távozott

A horvát politikus az isztriai Valturában található, nyitott típusú büntetés-végrehajtási intézményben töltötte le a rá kiszabott fogházbüntetést, majd a büntetés felének letöltése – 11 hónap – után kérelmezhette feltételes szabadlábra helyezését.

A börtön személyzete megerősítette Cacic elengedését, aki a sajtó elkerülése érdekében a hátsó kijáraton keresztül hagyta el az épületet. Cacic nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy szabadulása után vissza akar térni a politikai életbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.