Közélet

Túlélik a várpalotai robbanást a koponyasérült fiúk

A koponyasérülés miatt valószínűleg nem kell már operálni a két fiút, de további beavatkozásokra lehet szükségük, mivel végtagjaik "tele vannak repeszekkel, szilánkokkal".

Már nincsen közvetlen életveszélyben a Győrben megműtött két fiú, akik a keddi robbanásban sérültek meg – mondta a győri kórház orvosigazgatója, dr. Oláh Attila.

A röntgenvizsgálat repeszdarabokat mutatott ki a két fiú koponyaüregében, harmadik társuknak a térdízületébe fúródtak repeszdarabok, negyedik társuk pedig szilánkoktól sérült meg – mondta el kedden dr. Józsa Zoltán, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztályának főorvosa az MTI-nek.

Talabér Márta (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az MTI-nek azt mondta: tudomása szerint a gyerekek a robbanótestet a Vörösmarty utcai családi ház udvarán találták. Az M1 Híradó tudósítása szerint az egyik fiú testvére és nagyapja korábban hasonló körülmények között, egy robbanásban életét vesztette.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Gaál Csaba annyit közölt, hogy a robbanás oka egyelőre ismeretlen, a körülményeket a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálata bevonásával vizsgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik