Közélet

Gázolajjal öntötte le a feleségét, azt mondja csak viccből

Többször is életveszélyesen fenyegette meg egy férfi a feleségét, a rendőrségen azzal védekezett, hogy nem gondolta komolyan.

Csak vicc volt – mondta bírósági tárgyalásán az a 43 éves floridai férfi, akit nem az ölés szándékával, halálos fegyverrel elkövetett testi sértéssel vádolnak a hatóságok a felesége terrorizálása miatt – írja a Sun Sentinel.

A férfi arra az esetre célzott, amikor leöntötte gázolajjal a feleségét, és azzal fenyegette meg, hogy felgyújtja, de az öngyújtója csütörtököt mondott. Khemraj Samlall és a felesége egy szombat hajnalon vesztek össze, amikor a férfi részegen tért haza, egy a barátaival töltött éjszaka után. Az asszony rossz apának nevezte a férfit, amiért több időt tölt ivással, mint a gyermekeivel. A házaspár 9 éves fia felébredt, és látta amint apja, mindkét kezében egy-egy késsel fenyegeti az anyját, majd később azt is, amint egy kis piros kannából folyadékot locsol rá.

Khemraj Samlall

A büntetlen előéletű Samlall tagadta, hogy szándékosan öntötte le a feleségét, azt mondta csak fenyegetőzni akart, hogy az asszony végre békén hagyja, csak miközben hadonászott, a gázolaj véletlenül kifröccsent a kannából. Az öngyújtóját pedig csak viccből vette elő, még rá is kacsintott a fiára, amikor, a saját szavai szerint: eljátszotta, hogy meg akarja gyújtani.

Bármennyire próbálta a bíróság jobb belátásra bírni, az asszony nem tanúskodott a férje ellen: ő is azt vallotta, hogy csupán baleset történt.

Az ügyész szerint viszont Samlall felesége csak a gyújtó hibájának köszönhetően van még életben. Kiemelte, hogy akkora mennyiségű gázolaj aligha fröccsenhetett véletlenül mellé, amennyinek a párolgásától a férfi olyan rosszul lett, hogy ki kellett mennie a házból a levegőre.

A bíró hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint a férfi súlyos veszélyt jelent a családjára. A gyanú szerint Samlall, 16 éve fennálló házasságuk folyamán állandóan terrorizálta az asszonyt. Annyira sikeresen, hogy a nő, még akkor sem mert vallomást ellene, miután a férfi őrizetbe vették. A tárgyalás idejére Samlall biztosan a rácsok mögött marad: óvadékát egymillió dollárban állapította meg a bíró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik