Közélet

Megrendezik a Rezesova-balesetet

Az eredeti helyszínen rekonstruálják, mi történt pontosan. Megvan az új műszaki szakértő is – írja a hvg.hu.

Június 21-ről 22-re virradó éjjel bizonyítási kísérletet tartanak a Rezesova-ügyben – tudta meg a hvg.hu. A portál információját Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője is megerősítette. Elmondta azt is, hogy a bizonyítás este 11 órától hajnali 6 óráig tart majd, ehhez már az autópálya-kezelők engedélyét is megszerezték.

A hvg.hu úgy tudja, hogy eldőlt az is, ki lesz az ügybe bevont újabb igazságügyi szakértő. A legutóbbi tárgyaláson a bíróság kizárta a Rezesova ügyvédje által bevont Melegh Gábort. Helyette Császár Gergely gépjármű-közlekedési és közúti közlekedésbiztonsági szakértő fogja elkészíteni elemzését a balesetről.

Az ittasan vezető Rezesova 2012. augusztus 21-én hajnalban ütközött neki az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán egy Fiatnak, amelyben négyen meghaltak. Első fokon ittas járművezetésért hat évre ítélték a szlovák nőt.

Olvasói sztorik