Közélet

Száguldozás vezethetett a ceglédi diszkótragédiához

Körülbelül 85-90 kilométer per órával hajtott kezdő sofőr létére. Két lány halt meg a balesetben.

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség a fiatal ellen, aki tavaly októberben, Cegléden villanyoszlopnak csapódott. A kocsiban vele együtt hatan utaztak, két kamaszlány meghalt, egyikük a helyszínen, a másik áldozat pedig a kórházban.

A végzetes ütközés a Külső-Jászberényi úton történt, a Pest Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatásából kiderül, a sofőr a megengedett sebességet erőteljesen túllépve, csaknem 85-90 kilométer per órás sebességgel száguldozott, pedig nem volt vezetői rutinja.

A fiatal autós – mit sem törődve a nagy sebességgel és azzal, hogy az autóban többen utaztak, mint lehetett volna – úgy előzött meg egy kocsit, hogy a kormányt hirtelen balra, majd  jobbra, aztán megint balra rántotta. A gyors irányváltoztatások miatt végül elveszítette uralmát a jármű felett, és az úttestről balra lesodródva egy út menti villanyoszlopnak csapódott.

A kocsiban az áldozatokon kívül még két lány és két fiú ült. Mindannyian megsérültek, a sofőr könnyebben, a többiek pedig súlyosan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik