A rendőrök negyed órán belül elfogták azt a 17 éves fiatalt, aki megpróbált kirabolni egy hasonló korú fiút Miskolcon, a villamoson. Az eset fényes nappal történt, a járművön mások is utaztak. A támadó azt mondta kiszemeltjének, megveri, ha nem adja oda neki telefonját és fülbevalóját. Miután nem kapta meg, amit akart, arcon fejelte a tinédzsert majd leszállt a villamosról.
Pechjére két utas utánament, egészen a pályaudvarig, ahol a járőrök negyed órával a történtek után elkapták. A fiatal beismerte tettét. A rendőrök kihallgatása után őrizetbe vették.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton arról tájékoztatott, kezdeményezték a rabló előzetes letartóztatását.