Közélet

Nemi szerve miatt felnőttként kezel a bíróság egy felvidéki magyar fiút

Hiába állt a lopással gyanúsított fiú irataiban, hogy 12 éves volt letartóztatásakor, a börtönorvos tüzetes vizsgálata szerint csakis idősebb lehet.

A fiút még márciusban tartóztatta le a rendőrség Moszkvában, azzal gyanúsítva, hogy ellopott egy mobiltelefont, és azóta is börtönben van annak ellenére, hogy 16 évnél fiatalabb embereket csak súlyos bűncselekmények esetén lehetne bezárva tartani. Az orosz hatóságok ugyanis nem akarják elhinni, hogy az Ukrajnában született magyar fiú irataiban látható születési dátum (2001. április 19.) valódi. És erre orvosi „bizonyítékuk” is van: fogai és pénisze mérete – írta a Moszkovszkij Komszomolec című lap.

A csak keresztnevén, Томаш (feltehetően Tamás) azonosított fiú a lap beszámolója szerint márciusban utazott Ukrajnából Moszkvába, hogy nagynénjével éljen, és még abban a hónapban vette őt őrizetbe a helyi rendőrség. Azzal gyanúsítják, hogy ellopott egy mobiltelefont, amit a fiú tagad. Elmondása szerint egy barátja volt a tolvaj, és csak a kezébe nyomta a telefont, amikor a rendőrök lecsaptak rájuk.

A lap cikke szerint a fiú összes ukrán iratában, amelyekkel beutazott Oroszországba (születési bizonyítvány, és közjegyzővel hitelesített szülői engedély), a 2001-es születési dátum szerepel. Az újság megemlíti, hogy akkor nem találtak bennük semmi kivetnivalót, pedig egy kiskorú beutazásakor azokat tüzetesen át szokták vizsgálni, a gyerekkereskedelem veszélye miatt. A fiú nagynénje azokat be is mutatta a hatóságoknak, és kora alapján a fiút szabadlábra kellett volna helyezni, mert még nem volt 16 éves. A hatóságok azonban nem hittek az ukrán dokumentumok hitelességében, és orvosi vizsgálatot rendeltek el korának megállapítására.

A börtönorvosok megvizsgálták, és fogsora, valamint péniszének mérete alapján kijelentették, hogy 16 és 17 év közötti lehet, így felnőttnek számít a bíróság előtt. Erre hivatkozva pedig egy bíró úgy döntött, hogy eljárást lehet indítani ellene. Anyja ezután májusban több ukrán iratot, valamint egy csomó, a fiáról az évek alatt készített fényképet is bemutatott az orosz hatóságoknak, hogy bizonyítsa életkorát, de gyermeke mégis maradt a börtönben, ahol ő a legfiatalabb rab.

Az mk.ru cikke szerint most az orosz börtönhatóságok felülvizsgálatot rendeltek el az iratai szerint 13, a pénisze szerint 16 éves fiú ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik