Közélet

Bordélyházat számoltak fel Kecskeméten

A házban négy fiatal nő fogadta a kuncsaftokat. A pénz felét kellett leadniuk "főnöküknek".

A rendőrök múlt héten vettek őrizetbe egy 57 éves kecskeméti férfit, aki tavaly nyár elejétől élettársával, majd novembertől önállóan a kecskeméti lakóhelyén bordélyházat üzemeltetett, ahol négy fiatal nő folytatott üzletszerű kéjelgést. A pénz fele maradhatott a lányoknál.

Az ügyészség szerint a férfi előzetes letartóztatása azért indokolt, mert elfogásakor megpróbált elszökni a rendőrök elől, így tartani kell attól, hogy szabadon hagyása esetén is megpróbálna elszökni, elrejtőzni.Ezenkívül fennáll a veszélye annak, hogy megpróbálná befolyásolni, megfélemlíteni a tanúkat és meghiúsítaná az eljárást azzal, hogy bizonyítékokat tüntet el vagy semmisít meg.
A bíróság is úgy látta, a férfinak előzetesben a helye – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik