Közélet

Hiába a tönkretett babakocsi, a BKK már nem vizsgálja az ügyet

Az érintett apa azzal védekezik, hogy sehogyan sem bizonyította a kárt, ezért az ügyet lezártnak tekintik, holott meg sem keresték.

Semmilyen bizonyítékot nem kért a BKV a családtól, melynek babakocsiját állítólag ripityára zúzta egy BKV-busz. A vizsgálatot ezzel szemben rekordgyorsasággal lezárták – írja a Blikk. A történtek előzménye, hogy amíg az anyuka a babakocsival a hátsó ajtónál próbált felszállni a 93-as buszra, addig az édesapa a sofőrnél szeretett volna jegyet venni, de csak tízezrese volt. A buszvezető ennyiből nem tudott visszaaadni, így leparancsolta a családot a járműről.

Azzal védekeznek, hogy sehogyan sem bizonyítottam a kárt, ezért az ügyet lezártnak tekintik, holott meg sem kerestek – mondta a férfi a lapnak hozzátéve, hogy miután ez megtörtént, fényképet készített a végeredményről majd panaszt tett a közlekedési vállalatnál. A BKK szerint alkalmazottuk határozottan visszautasította, hogy az utasok bármelyike balesetveszélynek lett volna kitéve.

Ha a család fellebbez a döntés ellen, a BKV a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz továbbítja az ügyüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik