Közélet

Gyerekek dobálták kövekkel az autósokat az M3-ason

A rendőrség szerint ez nem gyerekcsíny, súlyos bűncselekmény. Az érintetteket azonban - életkoruk miatt - csak tanúként hallgatták meg.

A rendőrség még vasárnap kapott bejelentést arról, hogy az M3-as autópálya kántorjánosi szakaszán, a felüljáróról kövekkel és csavarokkal hajigálják a sztrádán közlekedőket. A helyszínre érkező hodászi körzeti megbízott látta a két dobálózó gyereket, akik a rendőrautó láttán próbáltak elszaladni. Az egyenruhás végül a két – 10 illetve 13 éves – fiút beültette a járőrautóba, majd törvényes képviselőjükkel együtt bevitte őket a rendőrkapitányságra.

Az ügyben a közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indult eljárás. A gyerekeket életkoruk miatt tanúként hallgatták meg, egyben hivatalból értesítették a gyermekvédelmi szerveket – tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

„Börtönbe vele, akárhány éves is!”

Így vélekedik? A szakmber szerint ez rossz megoldás.

Bilkei Pál kriminálpszichológus így vélekedett a fiatalkorúak elzárásáról: „A többiek megtanítják őket bent, hogyan lehet bűncselekményeket megúszni. Mit kell tenniük azért, hogy legközelebb ne bukjanak le. Mondhatni, egyfajta „bűnöző tanfolyamon” vesznek részt. Majd kijönnek a börtönből, és az osztálytársaknak, barátoknak büszkén újságolják: „erős, vagyok, hiszen én már ezt is megjártam” Sőt, Bilkei szerint sokkal inkább a szülők felelősségét kéne firtatni (úgy, ahogy pl. a gyerek pszichológiai problémáinál is mindig a szülőknél kell körbenézni először). „A szülőket kellene börtönbe küldeni. Ez ugyanis az ő hibájuk. Nem mutatták meg a gyereküknek azt a viselkedési mintát, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy ne kövessenek el bűncselekményeket. Éppen ezért a rácsok helyett sokkal fontosabb lenne a nevelés, és az, hogy foglalkozzanak velük. Ezeknek a kamaszoknak pszichológusok egyéni vagy csoportos terápiájára lenne szükségük valamelyik szociális javító és nevelő intézetben”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik