Közélet

Túlélte, hogy egy fémkábel fúródott az agyába

Szó szerint millimétereken múlt az életet egy 22 éves kínai férfinak, aki egy létráról leesve szenvedett szerencsés balesetet.

A fiatalember a kínai Kanton tartomány egyik falujában dolgozott egy építkezésen, amikor nagyjából kétméteres magasságból lezuhant egy létráról, és olyan szerencsétlenül esett, hogy szeme mellett egy erős fémkábel fúródott az agyába – jelentette egy kínai lapra hivatkozva a Nanfang. A beszámoló szerint a férfi arccal előre esett a földre, és 3-4 percen át feküdt mozdulatlanul, majd közölte munkatársaival, hogy „nincs baj, csak egy kicsit pihennem kell”.

Millimétereken múlt az élete
Fotó: ycwb.com

Unokatestvére – akivel együtt dolgozott – a hátára fordította, hogy megnézze milyen sérülést szenvedett, és csak ekkor lehetett látni a jobb szemüregéből kikandikáló drótvéget. Azonnal mentőt hívtak hozzá, és kórházba szállították, ahol kiderült, szerencsétlen esése végül rendkívül szerencsés volt. Nem sokon múlt ugyanis, hogy azonnal meghaljon.

Röntgenkép a férfi koponyájáról és az agyába fúródott fémkábelről
Fotó:ycwb.com

Az orvosok közlése szerint a 18,5 centiméter hosszú fémkábel a szemüregen át keresztülment az agyán, és egészen a koponyájáig hatolt. Mindössze két milliméterrel ment el egy véna és öt milliméterrel egy artéria mellett, amelyeket, ha felsértett volna, a férfi a helyszínen elvérzik. Végül egy öt órán át tartó műtéttel sikerült kioperálni a tárgyat a férfi agyából, és bár jobb szemére megvakult, jó állapotban van.

Ha szeretne további képeket megnézni a szerencsésen végződött szerencsétlen munkabalesetről, kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik