Közélet

Horogkereszteket festett, bíróságra megy a kiskamasz

"NS" és "SS" feliratok, horogkeresztek - a fiú a buszpályaudvaron, az iskolánál és a polgármesteri hivatalnál is "alkotott".

Önkényuralmi jelkép használatának vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség egy 15 éves fiú ellen, aki festékszóró spray-vel több helyre horogkeresztet festett Tatán, illetve Bajon tavaly októberben. A kamasszal szemben felfüggesztett fogházbüntetést indítványoztak – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken.

Az ügyészség emlékeztet, a fiú az esti órákban a tatai vasútállomás peronjának díszburkolatára festékszóróval felfestette becenevét, illetve az „NS” feliratot – a nemzeti szocialistákra utalva – valamint ezek mellé nagyméretű horogkeresztet rajzolt. Valamivel később a Tata és Baj közötti kerékpárúton tette ugyanezt, ott a díszburkolatra firkált, valamint Bajon az általános iskola oldalán, az úttestre is festett egy nagyméretű horogkeresztet, illetve egy „SS” jelet, majd a polgármesteri hivatal udvarának díszburkolatára „NS” feliratot fújt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az akkor mindössze 14 éves fiút a felfestett becenév alapján találták meg a rendőrök. Amikor elkapták, azt mondta a nyomozóknak, azért tette, mert unatkozott

Ajánlott videó

Olvasói sztorik