Közélet

Pénztárgép-botrány: két embert gyanúsítanak

Vesztegetés helyett hivatalai visszaélés gyanújával nyomoz a rendőrség.

A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali visszaélés miatt nyomoz az Alt Cash és a Japán Cash online pénztárgépek engedélyezésének ügyében, a büntetőeljárásnak eddig két gyanúsítottja van – közölte a Népszabadsággal Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A lap keddi számában felidézte: alig több mint két héttel azután, hogy november 25-én a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MEKH) megadta az engedélyt az Alt Cash pénztárgépeinek forgalmazására, rendőrök szállták meg a cég telephelyét. Számos dokumentumot lefoglaltak, majd három nappal később elvitték a kifogásolt pénztárgépek prototípusait is.

Vesztegetés vagy visszaélés?

A Népszabadság arra is utalt, hogy az engedélyezési hivatal nem függesztette fel a szóban forgó pénztárgépek forgalmazását, noha azok megfelelőségét december 21-től igazságügyi szakértővel vizsgáltatta. A szakvélemény elkészülte után, január 23-án viszont azonnali hatállyal betiltotta a kifogásolt gépek forgalmazását. Öt nappal később a rendőrség ismét házkutatást tartott az Alt Cashnél, de akkor már a MEKH illetékes részlegét is megszállta – írta a lap.

A lap emlékeztetett: az első híradások még arról szóltak, hogy a rendőrség vesztegetés gyanújával nyomoz, később azonban már hivatali visszaélésről szólt a hivatalos közlés.

A rendőrség a gyanúsítottakról nem adott bővebb tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik