Közélet

Kubatov a Welsz-listán?

A Gépnarancs szerint a Fidesz pártigazgatója áttételes, de szoros szálakkal kötődött a néhai Welsz Tamáshoz, aki a Magyar Nemzet szerint információkkal zsarolt..

Kubatov és Welsz jobb keze ugyanaz az ember, Mitók András – állítja a portál egy bonyolult céghálózat feltérképezése alapján. A kapcsolatra nemcsak az utalhat, hogy a Welsz-féle jótékonysági szervezet honlapján kint van egy Mitókhoz köthető cég linkje, hanem az is, hogy a Gépnarancs e cégeket jól ismerő informátora szerint Mitók – barátja halála óta is – jó kapcsolatot ápol Welsz egykori élettársával.

Mitók András neve egyébként két olyan cég miatt vált ismertté, amelyek meghatározó szereplői voltak a kétezres évek profi sportfinanszírozásának – emlékeztet a lap. A cégek szerződéses kapcsolatba hozhatóak a Fradival, és a Gépnarancs egy korábban a Mitók-érdekeltségek közvetlen környezetében dolgozó informátortól úgy értesült, hogy maga Welsz Tamás is többször tárgyalt Kubatovval. Az FTC-elnök „mint afrikai összekötőre számított” Welszre, akit a Simon-ügy koronatanújaként emlegettek, míg március 20-án meglehetősen furcsa körülmények között meg nem halt.

Welsz információkkal zsarolt

Adóelkerülésre szakosodott offshore cégek tulajdonosi hátterével, számlamozgásaival kapcsolatos információkkal is üzletelt Welsz Tamás. Az elhunyt az adatok birtokában azzal próbált pénzhez jutni, hogy cserébe elhallgatja a hatóságok elől a tudomására jutott információkat – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, Welsz Panamában jutott a cégek adataihoz, amelyekből megtudta, hogy az esetleges „visszaosztások” kiknél landoltak. Állítólag újságírókat, ügyvédeket is megkeresett, mert minden lehetséges módszerrel nyomást akart gyakorolni azokra, akik vonakodtak fizetni.

Elfordultak Welsztől a celebek

A Blikk szerint több celebbel, énekessel, színésszel, műsorvezetővel tartott napi kapcsolatot Welsz. A bulvárlapnak a férfi egyik közeli ismerőse azt mondta: Welsz imádott nagyzolni, kérkedni, ezért lépten-nyomon hivatkozott ismert emberekre. Sokszor fel is hívta őket, ha éppen bizonyítani akarta, hogy valóban jóban vannak. Amikor szorult a hurok Welsz nyaka körül, mindenki kitáncolt mögüle. “A celebek, akik korábban kölcsönkértek pénzt vagy autót, vagy csak egy szívességet, a vállalkozó halála után még részvétüket sem nyilvánították a gyászoló családnak. Pedig nem egy közülük még Afrikába is elutazhatott Welsszel” – írta a Blikk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik