Közélet

A „Kannibál Zsaru” szakácsként dolgozik a börtönben

Hol máshol is töltené a nők megfőzését és megevését tervező rendőr a börtönben telő napjait, mint a konyhán, a többi rabnak főzve.

A New York Daily News számolt be „az utóbbi idők legironikusabb börtönmunka-kiosztásáról”. A lap információi szerint a „Kannibál Zsaru” néven elhíresült harmincéves Gilberto Valle, akit tavaly márciusban találtak bűnösnek, mert azt tervezte, hogy nőket fog elrabolni, megerőszakolni, megkínozni, hogy a holttestüket aztán megsüsse és megegye. Egészen pontosan az előbb felsoroltak elkövetésére való szövetkezés vádjában.

A Daily News cikke szerint Valle a 2012 októberében történt letartóztatás óta dolgozik a börtönkonyhán, szakácsként, reggelit és ebédet főzve rabtársainak, akik természetesen sokszor viccelődnek azon, hogy pont a konyhába osztották be. A férfi anyja azt állította a lapnak, hogy fia már „mesterien” készít pizzát, annyira jól, hogy még a börtön őrei is esznek belőle. Valle nagyon élvezi a szakácskodást, mert a főzést jó időtöltésnek tekinti – mondta el Elizabeth Valle.

Vallét ugyan már több mint egy éve bűnösnek találták az ellene felhozott vádakban, büntetése nagyságáról még mindig nem hoztak döntést, a„kannibál zsaru” néven ismertté vált férfi ugyanis ügy újratárgyalását akarja elérni, és a bíróság még annak jogosságát vizsgálja.

A férfi ugyanis csak egy internetes fórumon fantáziált arról, hogy nőket erőszakol meg, megsüti testüket és eszik azokból. Valle több mint két éven át írogatott a kérdéses oldalra senkit sem támadott meg, nem rabolt el és nem falt fel, azokkal az emberevésről álmodozó internetes levelezőtársaival pedig, akikkel megosztotta sötét terveinek részleteit, fizikailag sohasem találkozott. A vád szerint azonban az elítélt átlépte a képzelet és a valóság választóvonalát, és konkrét előkészületeket tett a bűncselekmények elkövetésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik