Közélet

Házra zuhant egy repülőgép, a pilóta saját lábán távozott

A kisgép egy légi reklámot vontatott, amikor műszaki hiba miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania.

A pilóta egy mezőn próbált leszállni az amerikai Denver közelében lévő Northglenn városában, miután lekapcsolta a maga után vontatott transzparenst, de nem sikerült odáig elrepülnie, és egy lakóházra zuhant, ahol szerencsére senki sem volt. A CBS Denvernek a szomszédos házban lakó nő elmondta: a becsapódás után a gép szinte azonnal kigyulladt, és nagy lángokkal kezdett el égni.

Mindenki legnagyobb csodálatára a pilótának mégis sikerült élve, kis sérülésekkel megúsznia a zuhanást. A repülőgép a becsapódás után „nagyon gyorsan kigyulladt, fogalmam sincsen hogyan sikerült olyan gyorsan kimásznia” a pilótafülkéből – közölte a CBS-szel Lydia Chavez. A meg nem nevezett pilóta – aki egyébként tűzoltó – egy másik szomszéd elmondása szerint teljesen nyugodt volt, és első dolga volt, hogy a ház kertjében lévő slaggal oltani kezdje a lángokat.


A becsapódás után azonnal kigyulladt a kisgép, a pilóta mégis a saját lábán távozott
Fotó:CBS Denver

A tüzet végül a perceken belül kiérkező tűzoltóknak sikerült eloltaniuk. A pilótát a mentők elővigyázatosságból kórházba vitték – illetve a CBS beszámolója szerint csak akarták, mert a férfi közölte velük, hogy teljesen jól van és inkább a rendőrségre menne, jelentést tenni az esetről. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a balesetet, így azt sem, hogy eljárást indítanak-e a pilóta ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik