Közélet

Siket nőt vert meg a hangos tévé miatt

Az őrjöngő férfinak magánlaksértés és testi sértés vétsége miatt kell hamarosan bíróság elé állnia.

Az eset még februárban történt, ám csak most, a vádemeléskor derült rá fény. A Zala Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint az erősen ittas férfi egyik este azért csöngetett be szomszédaihoz, hogy számon kérje őket. Egy kamaszfiú nyitott ajtót. Üvölteni kezdett vele, mégis, hogy képzeli, hogy ilyen hangosan nézi a tévét.

Ezután berúgta az ajtót majd ököllel a fiú felé ütött, végül megrúgta a jobb kézfejét. Üldözni kezdte a lakásban, a nagyszobánál voltak, amikor megjelent a tinédzser édesanyja, és a siket nő másik gyermeke. Próbálták kitessékelni a dühöngőt, aki combon rúgta az asszonyt, majd ököllel is nekirontott. A nőnek felszakadt a szemöldöke.

Az agresszív szomszéd magánlaksértés és testi sértés vétsége miatt állhat bíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik