Közélet

Elkapták a zagyvaszántói gyilkost

Joe-t, a falu „nagy bunyósát” egy 22 éves fiú ölte meg. A fiatalt nem sokkal a gyilkosság után sikerült azonosítani.

Elfogta a rendőrség a csütörtöki, zagyvaszántói gyilkosság gyanúsítottját – közölte pénteken a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozók a 22 éves fiatalt halált okozó testi sértés miatt hallgatták ki, pár órával azután, hogy megtalálták az áldozatot.

Ahogy arról csütörtökön beszámoltuk, hosszú órákon át tartott a helyszínelés a településen, miután a hajnali órákban egy holttestet találtak a Jókai Mór úton. A rendőrség részleteket nem közölt, csupán annyit, hogy az áldozat egy férfi, illetve hogy ismeretlen tettest keresnek.


police.hu

A heol.hu az eset kapcsán azt írta, Zagyvaszántón gyorsan elterjedt a gyilkosság híre, a helyiek azt beszélték, az ötvenes éveinek második felében járó illetőt agyonütötték. A településen élők azt mondták, az áldozat – akit Joe becenéven ismertek – korábban a község egyik „nagy bunyósának” számított, de az utóbbi években már igencsak visszahúzódó életet élt. Leginkább csak akkor volt vele probléma, ha ivott.

 

Hogy a fiatal miért támadt rá a férfira, egyelőre a rendőrség nem közölte. A gyanúsítottat a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik