Közélet

Zseniális kifogással magyarázta szökését

A bíró megértő volt, de tíz hónappal súlyosbította a büntetést.

Az 58 éves Robert Stevens egy nyugat-angliai fogházból szabadította ki magát – egyszerűen átugrott az intézetet körbevevő falon -, majd szűk három hétig bujkált a közeli városokban. Március 29-i elfogása után ügyvédje váltig állította, hogy a férfi amúgy is épp aznap adta volna fel magát.

Ideiglenes távozását az indokolta, hogy a rablásért 6,5 év letöltendőre ítélt úriembert a fogház egy olyan szárnyában tartották, ahol éjjel-nappal szólt a rap, ami nem volt összeegyeztethető zenei ízlésével – megszoksz vagy megszöksz, és az utóbbit választotta. Az elzárt lét elviselhetetlenségét csak tetézte, hogy a fiatal fegyencek (állítólag) folyton drogokat akartak eladni neki.

Szökése okát úgy magyarázták el nekem, hogy boldogtalan volt a börtön többi lakója miatt” – szólt a megértő bíró indoklása. “Attól tartok ez egyike azon áraknak, amit az ember akkor fizet, ha bűncselekményeket követ el, melyek miatt börtönbe zárják. Azokat, akik megszöknek, úgy kell büntessük, hogy az elrettentésül szolgáljon a többi elítélt számára.

Éppen ezért további tíz hónappal nőtt a szabadságvesztés időtartama. A történethez hozzátartozik, hogy Mr. Stevenst az elmúlt négy évtizedben 21-szer ítélték el 45 bűncselekményért, vagyis hozzá kellett volna már szokjon a rácsok mögötti környezethez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik