Közélet

Taxival szállította a több kiló kábítószert

Az ügy kapcsán hamarosan négy vietnami állampolgár áll bíróság elé. Ha az érintetteket bűnösnek találják, akár örökre rács mögött maradhatnak.

A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat négy vietnámi állampolgárságú személy ellen, akik lebukásukkor  egy budapesti VIII. kerületi raktárban csaknem 17 kilogramm marihuánát tároltak, hogy eladják azt.

A vádirat lényege szerint az érintettek legkésőbb 2013 márciusától jelentős mennyiségű marihuána nagykereskedelmével foglalkoztak Budapest területén. A drogot külföldön tartózkodó honfitársaiktól szerezték be. Miután a szállítmányok megérkeztek, tárolták, kimérték, csomagolták és maguk szállították a kábítószert a vevőknek.

A csapat egy éve, 2013 áprilisában bukott le,  a rendőrök akkor ütöttek rajtuk, amikor egyikük taxival házhoz vitt egy öt kilogrammos csomagot.  A droggal teli sporttáska a kocsi csomagtartójában volt.  Az egyenruhások a IX. kerületben, az Üllői út és az Ecseri találkozásánál állították meg az autót.

Az elfogás után rendőrök jelentek meg a raktárnál is, ahol további csaknem 12 kilogramm marihuánát foglaltak le.

A négy férfival szemben a vád társtettesként, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, melynek büntetési tétele öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. Az ügyézsség letöltendő fegyházbüntetést indítványozott.

A vádlottak előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume
Decrease Volume
Seek Forward
Seek Backward
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik