Közélet

Vendéglős jelentette fel Rogánékat

Hónapok óta nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség egy V. kerületi önkormányzatot érintő eljárásban - tudta meg a Bors. A korrupciógyanús ügyben egy étteremtulajdonos tett feljelentést.

A feljelentőről a lap úgy tudja, hogy több étterme van a fővárosban. Azért indult az V. kerületi polgármesteri hivatal egyik pályázatán, mert újabb vendéglőt akart nyitni. Miután megnyerte a tendert és elment szerződést kötni, közölték vele, hogy a hivatalos iraton szereplő összegen kívül még több millió forintot várnak tőle – zsebbe.

A Bors megtudta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Az ügyészek több hivatalos iratot, így megbízási szerződéseket is lefoglaltak az önkormányzatnál.

Korábban a kerületi önkormányzat sajtóosztálya az Origo megkeresésére közleményt adott ki. Ebben azt írták, hogy az érintett ügyekben “sem a polgármester, sem a képviselő-testület nem illetékes”, a főügyészség hatósági ügyekben kért be iratokat, és “a hivatali ügyek semmilyen formában nem érintik az önkormányzat gazdálkodását”.

Simon Richárd, a főügyészség helyettes szóvivője ezzel szemben azt mondta a lapnak, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség által folytatott eljárás érinti a Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat hivatalának tevékenységét.

Az eljárásban még nem hallgattak ki gyanúsítottat.

Az önkormányzat nem tud feljelentésről

A Bors információira reagált az V. kerületi önkormányzat. Mint írják, “az elmúlt két évben az V. kerületi önkormányzat hét darab – különböző tematika szerint összeállított – nyilvános egyfordulós pályázatot írt ki önkormányzati tulajdonú helyiségek bérbevételére. A pályázatok a helyi újságban és az önkormányzat internetes oldalán kerültek meghirdetésre. A beérkezett pályázatokat az önkormányzat Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottsága véleményezi és tesz javaslatot a polgármesternek a helyiség bérbeadására. A bérleti szerződések megkötésére közjegyző jelenlétében kerül sor. Az önkormányzatnak nincs tudomása a pályázatokkal kapcsolatban tett feljelentésről és nyomozásról sem.

A cikk állításaival ellentétben az önkormányzat tudomása szerint az ügyészség az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos kérdésben semmilyen iratot nem kért be vagy foglalt le. Az önkormányzat vezetői közül senkit nem hallgattak meg ilyen ügyben. Az önkormányzat hivatalától kértek be hatósági ügyekben iratokat. A hivatali ügyek semmilyen formában nem érintik az önkormányzat gazdálkodását. Sem a polgármester, sem a képviselő testület nem illetékes hatósági ügyekben”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik