Közélet

Konyhakéssel fejezte le barátnőjét

A védelem szerint az elkövető nem volt beszámítható.

Az ügyvéd azzal érvelt, hogy védence, a 21 éves Aras Hussein a támadás időpontjában egy skizofrén, pszichotikus epizódon esett át, ezért 18 éves barátnője, Reema Ramzan brutális gyilkosságáért nem vonható büntetőjogilag felelősségre.

Az angol bíróság által bizonyítottnak talált tényállás szerint a leányzó 2013. június 4-én ötezer fonttal (kb. 1,86 millió forinttal), az útlevelével és tetemes mennyiségű iraki pénzzel érkezett a fiatalember lakásába. Tekintettel arra, hogy mindezt családja tudta nélkül tette, szándéka mai napig nem tisztázott.

Az azonban biztos, hogy ottléte alatt a fiatalember egy konyhakéssel leszúrta, majd lefejezte. Vérfagyasztó, de a kórboncnok szakvéleménye szerint a brutális kivégzés kezdetekor a lány még magánál kellett, hogy legyen. A gyilkos ezek után magát is megszúrta, majd levetkőzött és véresen, ágyékát pénzköteggel takarva rohant az utcára. Egy járókelő tárcsázta a segélyhívót, az elkövető pedig zokogva vallott be mindent a mentőknek.

Mindezek ismeretében az esküdteket nem érdekelte a beszámíthatóság kérdése, a fiatalembert életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, vagyis jogilag legkorábban 20 év múlva szabadulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik