Közélet

Elvették családjától az eltűnt budapesti kislányt

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 04. 17. 12:08

A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz, egyben ideiglenesen elvette a családtól a gyereket. A szülőket felháborítja az eljárás.

A szülők úgy érzik, immár ők a rendőrség gyanúsítottai lányuk múlt heti eltűnésének ügyében.”Kaptunk egy végzést, amit dr. Paál Péter alezredes, a XIII. kerületi kapitányság vezetője jegyez. A határozat kiskorú ideiglenes elhelyezéséről szól” – mutatja a papírt az édesanya a Borsnak. A nő szerint mindezt azzal indokolják, hogy a gyerek nem akar velük élni, mert állítólag az asszony gyakran felpofozza. „Az iskolára hivatkozva azt írták még, hogy Andika étkezését többször nem fizettük be, és hogy bár tiszta ruhában, de büdösen járt iskolába” – fűzte hozzá, és közben azt kérdezi, ha ez így történt, azt az iskola miért nem jelezte a hatóságok felé.

A kislány nevelőapja szerint ő sosem emelt kezet a gyerekre, az édesanya sem fegyelmezte többször, mint egy átlagos családban szokás. Elmondása szerint egyelőre a gyerek közelébe sem mehetnek. A gyerek most egy ideiglenes gondozást biztosító intézményben van.

Az anya arra szeretne választ kapni, hol töltött el a gyereke 27 órát. A Bors szerdán még arról írt, hogy a 10 éves gyermek megtalálója azt állítja, Andika azt mondta neki, egy idős házaspár vitte el, de sikerült megszöknie.

Mint azt korábban megírtuk, kórházi megfigyelés alatt tartják egy-két napig azt a tízéves kislányt, akit eltűnése után szombaton találtak meg, miután egy járókelő felismerte az utcán a Mester utcai villamosmegállóban. A gyerek a Dózsa György úti Ének-zene és Testnevelési Általános Iskolából tűnt el péntek délután.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Madrid, 2016. január 8.
A francia Zinedine Zidane, a spanyol Real Madrid új vezetőedzője sajtóértekezletet tart a Madrid közelében lévő Valdebebas edzőközpontban 2016. január 8-án, egy nappal a Deportivo La Coruna elleni bajnoki találkozó előtt. Zinedine Zidane a menesztett Rafael Benítez utódja. (MTI/EPA/Kiko Huesca)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.