Visszaeső kannibált vettek őrizetbe hétfőn Pakisztánban, miután a férfi otthonában egy kisfiú fejére bukkantak.
A rendőrség tájékoztatása szerint az őrizetbe vett 35 éves Arif Mohamed és öccse, a 30 éves Farman két évet már ült börtönben. A Pakisztán középső részén, Daríja Khán városában élő testvérpárt a bíróság 2011-ben azért ítélte el, mert a fivérek kiástak több mint 100 holttestet a helyi temetőből, és ettek is belőlük. A fivérek tavaly májusban szabadultak.
Amír Abdullah kerületi rendőrkapitány a brit hírügynökségnek hétfőn elmondta: az újabb esetben a hatóságokat a két férfi otthonából áradó bűz miatt értesítették a szomszédságban élők. A rendőrség a gyanús házban egy kisgyerek fejére bukkant és Arif Mohamedet őrizetbe vette. Öccsét még keresik.
Mohamed azt vallotta, hogy testvére vitte haza az egyik közeli temetőből a kisgyerek holttestét, amelyet azután “elfogyasztottak”. A rendőrség átvizsgálja a közeli temetőket, hogy kiderüljön, valóban háborgatták-e a sírhelyeket.
Pakisztánban nem tiltja törvény a kannibalizmust, így a két férfi – vagy csak egyikük – ellen hivatalosan csak halottak meggyalázása miatt indíthatnak bűnvádi eljárást.