Közélet

Levágatta exvőlegénye péniszét az orvosnő

Három nappal az esküvő előtt dobta a férfi, ezért kegyetlen bosszút állt.

Majd tizenkét évnyi bujkálás után, kedden fogta el a rendőrség azt a 34 éves brazíliai orvosnőt, aki azzal vádolnak, hogy 2002-ben bűnözőket bérelt fel, hogy támadjanak rá volt jegyesére, és vágják le a férfiasságát – írja a Mirror.

Myriam Castro (fotó: Facebook)

A rendőrség szerint a gazdag családból származó, a délkelet brazíliai Juiz de Fora városába élő fiatal orvosnő, Myriam Priscilla Castro nem bírta elviselni a megaláztatást, hogy vőlegénye, Wendel Souza három nappal a tervezett esküvőjük előtt szakított vele. A lány, 74 éves édesapja segítségével felbérelt három, éppen szabadlábon lévő bűnözőt, hogy támadják meg volt jegyesét, késsel vágják le férfiasságát, majd gyújtsák fel a házát, és törjék össze az autóját.

A három férfi a bíróságon azt vallotta, hogy Myriam Castro utasításait követték, aki eltűnt a városból, miután a kifizette a banditákat. Először Barbacenába, majd a Sao Paulo államban fekvő kisvárosba, Pirassunungába kötözött, és családorvosként dolgozott, két évvel ezelőtt pedig férjhez ment. A rendőrség kedden, a lakása előtt fogta el az időközben hat év börtönbüntetésre ítélt nőt. Myriam Castro ügyvédje, Marcelo Chaves közölte, hogy fellebbeznek az ügyben, mert védence ártatlannak vallja magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik