Közélet

Ez okozta Welsz Tamás halálát

Úgy tudjuk, a vizsgálat még tart, és bár mérget mostanáig nem találtak, annyi kiderült, a vállalkozó halálát hirtelen szívleállás okozta, amely nem szervi okokra vezethető vissza.

Még mindig tart a toxikológiai vizsgálat, amely azt hivatott tisztázni, mi okozta Welsz Tamás halálát – értesült a Hír24. A pestisracok.hu hétfőn arról írt: orvosszakértői és nyomozói körökből úgy értesültek, afrikai méreggel ölték meg a vállalkozót, vagy annak a segítségével lett öngyilkos, szervezetében peptid alapú toxint találtak, és a toxikológiai vizsgálat egyértelműen kizárta a természetes halál lehetőségét.

Úgy tudjuk, hogy mostanáig nem találtak mérget, de még tart a vizsgálat. Ugyanakkor azt valóban feltételezik, hogy valamilyen Afrikából származó szer kerülhetett a szervezetébe. Annyi azonban már kiderült, hogy szívmegállás miatt halt meg, amely nem szervi okokra vezethető vissza.

Welsz Tamás életéért egyébként a Budai Mentőállomáson negyven percig küzdöttek, próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

A Hír24 úgy értesült, a vállalkozó a tragédia előtt nem sokkal közölte a hatóság embereivel: „Uraim, bevettem valamit. Nem tudnak ellene semmit tenni.” Az ORFK a rejtélyes haláleset másnapján közölte, az eljárásban részt vevő rendőrök nem észlelték, hogy a később elhunyt férfi bármilyen idegen anyagot, élelmiszert, gyógyszert vett volna magához.

A rendőrség korábban azt is közölte, az elhunyt maga jelentkezett a rendőrségnél annak érdekében, hogy átadjon birtokában lévő dolgokat. Erről azonban nem adtak részletesebb tájékoztatást. A Népszabadság március végén arról írt, hamis útlevelek igénylőlapjai, és egyéb illegális iratok kerültek a nyomozókhoz. Ezek között voltak bissau-guineai útlevelek igénylőlapjai is. A lap szerint nemcsak útlevelekkel, de rendszámokkal, forgalmi engedélyekkel és afrikai országok jövedelemigazolásával is üzletelt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik