Közélet

Börtön járhat a Facebook-bejegyzésért

Egy amerikai kisasszony nem gondolta, hogy a bíróság is ismeri az internetet.

A 22 éves Colleen Cudney még tavalyelőtt került kapcsolatba az igazságszolgáltatással, mikor azzal a feltétellel ítélték feltételes szabadságvesztésre, hogy nem iszik. Mármint alkoholt, ugyanis előtte nem sokkal ittasan sikerült volán mögé ülnie.

Szent Patrik-napon szervezett mulatságok miatt pártfogója biztosra akart menni, hogy a michigani hölgy nem csábult el, ezért másnap megkínálta egy szondával, ami legnagyobb szerencséjére nullát mutatott. A problémák akkor kezdődtek, mikor erről a Facebookon kezdett dicsekedni.

Megszondáztattak reggel és tegnap ittam, de szerencsére átmentem lol” – szólt az inkrimináló bejegyzés, aminek köszönhetően nem sokkal később azzal hívták Colleent, hogy talán egy vizeletvizsgálat sem lenne rossz ötlet, hiszen az sokkal pontosabb. Ezt hallva azonban rácsapta a telefont az ügyintézőre.

Facebook-bejegyzése akár 93 napnyi börtönt érhet – pedig eredeti büntetéséből már csak néhány hét volt hátra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik