Közélet

Megölte hét hónapos terhes feleségét a biztosítási pénzért

Az amerikai közlegény elnökgyilkosságra készült egy kormányellenes alakulat vezéreként. Az akciót a felesége halála után kapott félmillió dollárból finanszírozta volna.

Tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte egy amerikai katonai bíróság Isaac Aguigui közlegényt, miután bűnösnek találták felesége, és meg nem született gyereke meggyilkolásában – közölte a helyi sajtó. A férfi még 2011 júliusában fojtotta meg hét hónapos terhes feleségét, a vád szerint azért, hogy zsebre tegye a négyszázezer dolláros életbiztosítási pénzt, valamint azt a százezer dollárt, ami a hadseregtől kapott a temetési költségekre.

A férfit négy napig tartó tárgyalás után mondta ki bűnösnek egy katonai bíró, aki a büntetése nagyságáról is döntött. Az életfogytig tartó börtönbüntetés nem sok változást fog hozni a férfi életében, aki életfogytig tartó börtönbüntetését tölti egy kettős gyilkosság miatt. Aguigui tavaly vallotta bűnösnek magát egy katonatársa, és a férfi barátnőjének megölésében.

A férfi egy anarchista, kormányellenes csoport tagjaként rendelte el a pár megölését, hogy védje a szervezetet, amely egyebek mellett elnökgyilkosságra és terrorcselekményekre készült. A felesége megölése után kapott pénzt is a csoport finanszírozására használta fel.

Az ügyért bármit

Szélsőségesek, megszállottak, pszichopaták, avagy ők maguk a Gonosz – egyesek elveikért bármire hajlandóak lennlének, mint a cikkben szereplő férfi. Hasonló ember az a Samantha Lewtwaithe, aki az al-Shabaab (arabosan as-Sabab) szomáliai szervezet akciója mögött állt, s a hírekbe a Fehér Özvegy néven került.

Őt még a 2005-ös londoni metrót ért öngyilkos támadások idején ismerte meg a világ. A muzulmán hitű angol nő a merénylet után Szomáliába költözött, és az al-Kaida-kapcsolatokkal is bíró al-Shabaab kötelékébe került. Két férjét is elvesztette már, három gyereke van. A nairobi merényletben 67 ember halt meg, kétszáznál többen sebesültek meg – a cél mindenek előtt. A Fehér Özvegyet végül lelőtték Nairobiban. A békésen vásárlókra gondolkodás nélkül tüzet nyitó fegyveresek keltette rettegésről készült képek örökre emlékezetesek maradnak. Kenya küzd a terrorszervezet ellen, harcosait Szomáliába küldte, ezért is támadott Nairobiban az al-Shabaab. Kenyában nemrég a tengerparti Mombasa városában egy templomban nyitottak tüzet ismeretlenek mise idején, hat hívet ölvén meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik