Közélet

Pillanatok alatt égett porrá egy 11 milliárdos épület

Az erős szeleknek köszönhetően ijesztő sebességgel terjedtek a lángok az építés alatt álló társasházban. A pokoli tűzről több videofelvétel is készült.

A texasi Houstonban található, 396 lakásos – illetve egészen pontosan 396 lakásosra tervezett – épület kedden, helyi idő szerint délután fél egykor gyulladt ki. A tűz a helyi sajtóban megjelent hírek szerint a tetőn kezdődött, és nem lett volna belőle pusztító tűzvész, ha az erős szél nem terjeszti el a lángokat villámgyorsan az épület többi részére.

Az ötvenmillió dolláros (11 milliárd forint) épülethez nagyjából kétszáz tűzoltó vonult ki, akiknek a helyi tűzoltóság közlése szerint semmi esélyük nem volt arra, hogy megmentsék a pusztulástól a még építés alatt álló építményt, amelyben még nem voltak tűzoltó-berendezések. A tűzoltók semmi mással nem foglalkoztak, csak azzal, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

A több kilométerről is látható tűzben szerencsére senki sem sérült meg. Az összes építőmunkásnak sikerült elmenekülnie a lángok elől. Egyikük azonban nagyon közel állt ahhoz, hogy a tűz áldozata legyen. Vérfagyasztó mentéséről videofelvétel készült, amit erre a linkre kattintva tud megnézni.

Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan hogyan keletkeztek a lángok, amelyek megfékezése több mint két óra elteltével sikerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik