Közélet

Tört-zúzott a Combinón az utasverő csapat

A négyfős társaság üvegekkel, poharakkal szállt fel a szerelvényre. Ezek mind darabokban végezték.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, súlyos testi sértés – ezzel gyanúsítnak egy 28 éves fiatalembert, aki barátaival együtt részegen tombolt a 6-os villamoson. Három társának csoportos garázdaság miatt kell felelnie – tudtuk meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól.

Ahogy arról már beszámoltunk, a külföldiekből álló csapat hétfőn éjfél körül szállt fel a Harminckettesek terénél a villamosra, ahol hangoskodtak, majd szóváltás után az egyikük bántalmazta az egyik utast, majd a villamos vezetőjét is. A támadók a rendőrségen kötöttek ki.

A BRFK szerdai tájékoztatásában részleteket is közöl az esetről, eszerint a társaság kiabált, a villamosvezető a hangosbemondón keresztül szólt rájuk, és kérte őket, hogy a náluk lévő poharakat és üvegeket vigyél le a szerelvényről, mert addig nem indul el. A mulatozók ezt úgy oldották meg, hogy a nem kívánatos holmit egyszerűen ledobták a villamosról. Némelyik az utasváróban, a többi pedig az úttesten landolt.

Egyikük – amint a villamosvezető kinézett a fülkéjéből – rátámadt és rajta kívül bántalmazott egy utast is. A történtek után a randalírozók elfutottak, nem sokkal később a járőrök elkapták őket. A társaságot kihallgatásuk után szabadon engedték.

A közleményből kiderül, hogy minden érintett Budapesten lakik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik