Közélet

Ölni akarhatott a szájbevarró budafoki boncmester

A férfi ütötte ököllel, szíjjal lekötözött feleségét, közben összeharapdálta a testét. A nő a fájdalomtól elájult, nem sokon múlt az élete.

Vádat emelt az ügyészség a férfi ellen, aki tavaly februárban durván bántalmazta feleségét, majd összevarrta a száját. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a 28 éves fiatalember védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt állhat hamarosan bíróság elé.

Február végén számoltunk be arról, hogy a férfi már az ügyészség markában van, a rendőrség befejezte a nyomozást. Bagoly Bettina szóvivő akkor közölte, az ügy vádelőkészítési szakban jár. Részleteket éppen ezért még nem közölhetett.

Lekötözte, ütötte, harapdálta

A főügyészség keddi tájékoztatásából – számos meg nem erősített információ után – kiderül, mi is történt a kis híján végzetes napon a XXII. kerületi lakásban. Eszerint a férj tavaly, február 23-án egy szíjjal kötözte össze felesége kezeit, hogy ne tudjon védekezni, majd hosszasan bántalmazta – tette mindezt szexuális indítékból. Több helyen megharapta párja testét, eközben egy bőrövvel, illetve ököllel ütötte őt.

Az asszony sokkos állapotba került, majd elvesztette eszméletét. Férje ekkor ragadott tűt és cérnát, és varrta össze a száját. A nőt súlyos sérülésekkel vitték kórházba a mentők, többek között bordatörést és tüdőzúzódást is szenvedett, utóbbi sérülés miatt végül életveszélyes, oxigénhiányos állapotba került.

Azt hazudta, hogy elrabolták

Mint ismert, a férfi kezdetben próbálta meggyőzni a rendőröket, hogy ilyen állapotban talált rá párjára. Ő értesítette a mentőket is. Azt mondta, a támadás ideje alatt azért nem volt otthon, mert ismeretlen alakok elrabolták, ám végül sikerült kiszabadulnia. A nyomozók sorozatos kérdései azonban megtörték és bevallotta, ő a tettes. A házkutatáskor előkerült a tű és a cérna is.

Később a Blikk arról írt, hogy a korábban boncmesterként dolgozó férfi és párja embertelen körülmények között élt, bűzben és mocsokban, az áramot pedig fél évvel a brutális támadás előtt kikötötték náluk. “A nyomozók még egy döglött macskát is találtak a lakásban” – nyilatkozta a furcsa párról a közös képviselő. A bulvárlap szerint a fiatal évek óta betegesen játszadozott feleségével, a nőn ugyanis olyan sérüléseket találtak az orvosok, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy nem először fajult el az aberrált szexjáték.

Örökre rács mögé kerülhet

Ha a férfit bűnösnek találják, akár élete végéig rács mögé kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik