Közélet

Felfüggesztett börtönt kapott a volt ügyészségi fogalmazó

A férfi mellett foglalhatott helyett a vádlottak padján az elsőrendű vádlott barátnője és annak édesanyja is.

Folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés miatt 10 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy volt ügyészségi fogalmazót. A végrehajtást egy év próbaidőre felfüggesztették, a vádlottat előzetes mentesítésben részesítették. A Debreceni Ítélőtábla ezzel kedden helybenhagyta és jogerőre emelte az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék ítéletét – közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.

Fórizs Ildikó hozzátette: a másodrendű vádlottat – a fogalmazó barátnőjének anyját –  folytatólagosan, felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt egy év börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, amelyet két évre felfüggesztettek.  A harmadrendű vádlott esetében – aki fogalmazó barátnője – egy év próbára bocsátást a táblabíróság megrovásra enyhítette. Utóbbi érintettet folytatólagosan bűnsegédként elkövetett hivatali visszaélésben találták bűnösnek.

A bíróság szerint a férfi a Kazincbarcikai Városi Ügyészséghez beosztott ügyészségi fogalmazó volt, barátnője joghallgató a miskolci egyetemen, édesanyja pedig Felzsőzsolca jegyzőjeként dolgozott.

Az egykori jegyző 2011 márciusáig több alkalommal arra kérte lánya barátját, hogy az ügyészségen tett feljelentésről, illetve annak folyamatáról, a tervezett nyomozati cselekményekről tájékoztassa őt. Az elsőrendű vádlott által közölt információkat a harmadrendű vádlott több alkalommal továbbította édesanyjának.

Az ügy kapcsán az elsőrendű vádlottal szemben a legfőbb ügyész 2011 márciusában fegyelmi eljárást rendelt el, és munkaviszonyát megszüntette – ismertette a táblabíróság szóvivője.

Ahogy arról beszámoltunk, Felsőzsolca jegyzőjét és aljegyzőjét illetve három társukat, köztük a település egykori polgármesterét is múlt héten ítélték el. A jegyzőt ebben az ügyben hét, az aljegyzőt pedig hat év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtották, emellett hét-hét évre eltiltották őket foglalkozásuktól és a közügyek gyakorlásától is többrendbeli, társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik