Közélet

Rendőr is tagja volt a lejárt ételekkel üzletelő bűnbandának

Csak az egyik raktárból nagyjából 100-150 tonna élelmiszer került elő. Ezeket átcímkézték,  majd túladtak rajtuk. Eddig négy embert gyanúsítottak meg.

Lejárt szavatosságú élelmiszerek átcsomagolásával, átcímkézésével és eladásával ügyeskedő bandát füleltek le a napokban Pest megyében. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség hétfőn közölte, négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük egy rendőrt, aki az értékesítésben segített. A rajtaütésben a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Adó-és Vámhivatal emberei vettek részt.

A tájékoztatásból kiderül, egy ócsai székhelyű cég feladata volt, hogy különböző áruházláncoktól átvegye a lejárt szavatosságú élelmiszereket, hogy megsemmisítse azokat. A társaság vezetője azonban ehelyett a hozzá beszállított áru egy részét eladta, így az visszakerült a forgalomba.

Múlt pénteken, illetve szombaton a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség  emberei – az említett szervezetek segítségével – összesen tíz helyszínen tartottak házkutatást. Átkutatták a cég székhelyét és több raktárát is, ahol az átcímkézést végezték, így egyenruhások jelentek meg Dabason, Felsőpakonyban, Törökbálinton és Budaörsön is, nem hiába, ugyanis minden helyszínen találtak lejárt szavatosságú holmit.

Az ügyészség szerint  a bűncselekmény-sorozat komolyságát mutatja, hogy csak az egyik helyszínen – egy csaknem 600 négyzetméteres raktárban – polcokon sorakozva körülbelül 100-150 tonna élelmiszerre bukkantak, igen rossz higiéniai körülmények között. A készlet egy részének már lejárt a szavatossága, a másikon pedig nem volt magyar nyelvű jelölés.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a gyanúsítottakat őrizetbe vette és indítványozta előzetes letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik