Közélet

Fordulat a Cseppkő utcai gyermekhalál ügyében

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 03. 17. 15:06

A Fővárosi Törvényszék új eljárásra utasította az első fokon eljáró bíróságot mondván, megalapozatlan ítéletet hozott.

Továbbra sincs felelőse a Cseppkő utcai Gyermekotthonban történt tragédiának. Az ügyben januárban született meg az elsőfokú döntés, akkor minden vádlottat felmentettek. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék azonban hétfőn úgy döntött, hatályon kívül helyezi a korábbi ítéletet, és új eljárás lefolytatására kötelezi a II. és III. Kerületi Bíróságot.

Mint ismert, a mindössze hároméves kisfiút 2010 novemberében érte halálos baleset a gyermekotthon falain belül. Dominik néhány hónappal korábban, júliusban került az intézménybe testvérével együtt. A kisfiú a tragédia napján felügyelet nélkül maradt az egyik szobában, eközben egy 166 centiméter magas, 60 centiméter széles szekrényt borított magára. A kicsi koponyatörést szenvedett, és mivel nem jutott oxigénhez, agykárosodás érte. Az orvosok próbálták megmenteni, de erőfeszítéseik ellenére a gyermek meghalt.

Négy ember – a gyermekotthon jogásza, a gondok, asztalos karbantartó és egy női nevelőtanár – ellen emeltek vádat az ügyben. A januárban kihirdetett elsőfokú ítélet kimondta, egyikük sem szegte meg a foglalkozás szabályait, ezért bűncselekmény hiányában felmentették őket. Az ítélet hármuk esetében jogerőre emelkedett, az ügyészség sem fellebbezte meg a döntést, ám a negyedrendű vádlott – a nevelőtanár – ártatlanságát nem találták bizonyítottnak. Így került másodfokra az ügy.

A Fővárosi Törvényszék a hatályon kívül helyező döntését azzal indokolta, hogy a nő esetében elsőfokú ítélet megalapozatlan, helytelen ténybeli következtetéseket tartalmaz, a tényállás hiányos és a bizonyítékok értékelése pedig részben iratellenes.

A gyermekotthon

A Cseppkő utcai otthon a kis Dominik halálakor került a hírekbe, de utána egészen 2011 novemberéig újabb és újabb gyanú merült fel az intézménnyel szemben. Verbális és fizikai agresszió, illetve szexuális bántalmazás ügyében is vizsgálódtak a szervek, illetve az ombudsman, aki meg is állapította, hogy sérülhettek a gyermeki, illetve az emberi méltósághoz fűződő jogok.

Az intézmény igazgatója lefolytatott vizsgálatában nem talált bizonyítékot a kérdéses jogsértésekre. Ugyanakkor a gyermekotthonok intézménye is ezer sebből vérzik, a törvények rosszul védik a bentlakó gyerekeket, és erősen forráshiányos a terület. A “rossz szülőktől”, rossz családi körülményekből szabadított lányok a gyermekotthonokban gyakran kötnek ki stricik karmai között, akik gondosan olyan helyre viszik őket strichelni, ahol már nem illetékes a gyermekotthonhoz kapcsolódó helyi ifjúságvédelmi hatóság.

A stricik érzelmi manipulációval és ingyendroggal kötik magukhoz a lányokat. Az első prostitúciós élmény még afféle kihívás, csíny, aztán lassan elfogy a barátság és a szelídség, jönnek a pofonok és a drogfüggőség. A stricik ellen nehéz fellépni,mert jelenleg a jogszabály szerint a 14. életévét betöltött személy, ha a beleegyezésével történik, élhet szexuális életet (és ilyenkor muszáj azt mondaniuk, önszántukból teszik) – sőt, ma már 12 éves kárára sem számít liliomtiprásnak a szex, ha az a beleegyezésével történik, és a partnere 18 évnél fiatalabb . A striciket ritkán zárják el, nincs előzetes letartóztatás.

Íme egy példa az otthon kétségbeesett kampányára – épp karácsonyra nem volt pénz:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.