Közélet

Azzal fenyegette nagymamáját, hogy kútba dobja

A nógrádi fiú ezen kívül sorra hordta el az idős emberek holmijait. A falfestéktől kezdve a tévén át a villanykapcsolóig mindent vitt.

Vádat emeltek egy 21 éves fiú ellen, aki tavaly szeptembertől kezdődően zaklatta, fenyegette és több ízben meglopta nagyszülőjét. A fiú legfeljebb fogházbüntetéssel sújtható.

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a fiatalnak a nagymamája engedte meg, hogy az ő nógrádsipeki házában lakjon. A fiú „cserébe” – és munka helyett – úgy próbált meg pénzhez jutni, hogy hónapokon át fenyegette az asszonyt. Azt mondta neki, megveri és kútba dobja, ha nem segíti ki. Mivel anyagi támogatást ezután sem kapott, így a nagyszülőjétől és annak testvérétől lopott el különböző dolgokat, így többek között falfestéket, amivel kifestette a szobáját. De így tett szert villanykapcsolókra, konnektorokra és mosdókagylóra, melyeket az általa is használt lakásban szerelt fel.

A rokonától elvett nyolcvanezer forint értékű kamerát és táblagépet később ugyan visszaadta, de a nagymamája televízióját, elektromos darálóját és a sparhelt vasból készült tetőlapját nem, ezeket eladta.

A fiatal azzal indokolta tettét, hogy a nagymama házában levő dolgokat a sajátjának tekintette.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség az unokát zaklatással és háromrendbeli lopással vádolta meg. Amennyiben a bíróság bűnösnek mondja ki őt, három évig terjedő fogházbüntetést szabhat ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik