Közélet

Videón a BKK-buszt megrongáló vandálok akciója

A fiatalok némi küzdelem árán megszabadították zsinórjától a járművön elhelyezett üvegtörő kalapácsot, és ki is próbálták.

Az eset még januárban történt, ám a tettesek azóta sincsenek meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság most felvételt tett közzé a trió akciójáról, a képeket szemmel láthatólag a busz biztonsági kamerája készítette a Kőbányán közlekedő autóbuszon.

A rendőrség az ügyben garázdaság miatt nyomoz. Kérik, aki felismeri a felvételen szerepl fiatalokat, tudja hol lehetnek, vagy érdemi információja van a bűncselekménnyel kapcsolatban, tegyen bejelentést.

Korábban is volt már arra példa, hogy egy új busz biztonsági kamerája bűncselekményt rögzített. Január végén a Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán tett közzé egy felvételt, amelyen látható, hogy tolvajok kapják ki egy nő kezáből a mobiltelefonját majd leugranak a járműről. Mindez az 5-ös buszon történt, Erzsébet királyné útja és az Öv utca kereszteződésében, késő este. A fiatalok nem örülhettek sokáig zsákmányuknak, a közelben elkapták őket a járőrök.

Olvasói sztorik