Közélet

Rendőröket szorított le az útról a nyíregyházi ámokfutó

Teherautót lopott, kocsikat tört, száguldozott – az ügyészség azért küzd, hogy a német férfit börtönbe zárják.

Kilenc bűncselekmény elkövetésével vádolja az ügyészség azt a német férfit, aki a nyíregyházi kórház területéről elkötött teherautóval végigszáguldott a városon, több balesetet okozott, sőt, az őt üldöző rendőröket sem kímélte. Az ámokfutónak egyebek mellett hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelnie.

Az eset tavaly december közepén történt, és bár a rendőrség részletesen beszámolt a csaknem húsz percig tartó ámokfutás részleteiről, most kiderült, a száguldozó a nyomába eredő rendőröket is leszorította az útról, a sofőr vészfékezéssel tudta elkerülni a komolyabb bajt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség hétfői közlése szerint a német férfi a reggeli órákban lopta el a teherautót, amely lezáratlanul állt az intézmény területén. Előbb fának ütközött, majd a kórházi sorompót átszakítva kihajtott a forgalomba. A rendőrök nem sokkal távolabb megpróbálták igazoltatni, ám a sofőr kikerülte őket, átment a piros lámpán és elmenekült, eközben nekiütközött egy busznak.

A férfi Debrecen irányába hagyta el a várost a 4-es főúton, ahol két teherautóval is karambolozott, ugyanis a menetirány szerinti bal sávban haladt folyamatosan. A baleset ellenére esze ágában sem volt megállni, Újfehértóhoz közeledve a járőrök ugyan utolérték, és próbálták feltartóztatni, ám az ámokfutó válaszul leszorította kocsijukat az útról. Az ütközést és a további súlyos sérüléseket a rendőrök vészfékezéssel kerülték el.

A férfi továbbra is megállás nélkül haladt a 4-es számú főúton, végig a bal oldali forgalmi sávban, ahol összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő kocsival. A vétlen autós több súlyos sérülést szenvedett, várhatóan 6-8 hónapba telik, mire teljesen felgyógyul.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfit a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszakon kívül jármű önkényes elvételével, rongálással, közúti baleset okozásával, többrendbeli cserbenhagyással és közúti veszélyeztetéssel vádolja. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását és járművezetéstől eltiltást indítványoz a sofőrrel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik