Közélet

Négy év az ismerősét halálra késelő nőnek

Pálfi Rita
Pálfi Rita

2014. 03. 10. 19:20

Tízezer forintos tartozás miatt kezdődött a vita, tragédiával végződött.

Korábban a témában:

Első fokon négy év börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék hétfőn azt a nagykanizsai nőt, aki tavaly nyáron erős felindulásban, egyetlen késszúrással halálra sebezte férfi ismerősét – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t. Beznicza Árpád hozzátette: az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője felmentésért vagy enyhítésért fellebbez.

A 41 éves nő a több mint húsz éve ismert férfival egy korábbi tartozás miatt veszett össze tavaly nyáron. O. Erzsébet több alkalommal is kisegítette kölcsönökkel a régről ismert férfit, akiről a januári első tárgyalási napon azt mondta, azokat is mindig megbántotta, akik szerették őt.

A tragédia napján az asszony a húgának a házában tartózkodott, amikor megtudta, hogy a férfi nem adta át neki egy közös ismerősüktől neki küldött 10 ezer forintos tartozását. Felhívta, hogy beszélni akar vele, majd miután a férfi megérkezett, számon kérte rajta a pénzt.

A férfi szidalmazta őt és a családját, majd el akarta hagyni a házat, de az utcán tovább veszekedett a nővel. Meg is rúgta, hátizsákjával pedig többször megütötte, mire a nő a földre esett. Az asszony ekkor visszaszaladt a házba, majd egy konyhakéssel tért vissza, s amikor a férfi a táskájával újból meg akarta ütni, O. Erzsébet mellkason szúrta.

A szúrás szívtájékon érte az áldozatot, a nő rokonai és ismerősei próbálták ellátni. Ők hívták a mentőket is, de az életét már nem lehetett megmenteni.

Erős felindulás

A vádiratban az áll: a nő szellemileg teljes mértékben beszámítható, de különösen feszült helyzetekben indulatos, agresszív, kíméletlen. Húgának élettársa is azt vallotta még a nyomozás során, hogy az asszony a svájci élettársát is többször bántalmazta, késsel sérüléseket okozott neki.

Az ügyész a vádiratban úgy fogalmazott: “méltányolható okból származó erős felindulásban” szúrta halálra ismerősét a nő, mert a vita rendezését kilátástalannak ítélte. A védő jogos védelmi helyzet okán kérte a vádlott felmentését, de az ítélet indoklása szerint az áldozat nem okozott sérüléseket, és a nőt abban sem akadályozta meg, hogy távozzon, a szakértői vélemény szerint pedig a szúrás nem védekező mozdulat volt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.