Közélet

Azt hitték, lelőtték Malajziában – mégis életben lehet a magyar férfi

A megbukott fesztiválszervező állítólag nem halt meg, hanem Magyarországon van - tudta meg a Bors.

Ezreket károsítottak meg néhány éve az agárdi Part, majd az orfűi Alterego Fesztivál szervezői, akik olyan fellépőket ígértek a közönségnek, mint például Akon, Shaggy, Sean Paul vagy Inna – emlékeztet a Bors. A fesztiválok viszont végül elmaradtak, a fiatalok pedig nem kapták vissza a belépőik árát, így a szervezők, köztük K. Gergely körülbelül húszmillió forinttal károsíthatták meg a bulizni vágyókat.

2010. októberében arról lehetett értesülni, hogy K. Gergelyt és ukrán testőrét lelőtték Malajziában, a lap viszont úgy értesült, a férfi mégis életben lehet, hiszen többen látták őt nemrég Budapesten. Sőt, állítólag a férfi Facebook-oldala is rendszeresen frissül november óta, igaz, abban senki sem lehet biztos, ki szerkeszti azt.

A lap a Külügyminisztériumot is megkereste, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata nem kapott értesítést a maláj hatóságoktól, hogy magyar állampolgár halt meg az országban a kér­déses időszakban.

Bujkálás, plasztikai műtét

A bűnözők olykor egész sikeresen fel tudnak szívódni (pláne, ha a rendőrség-ügyészség is segíti őket ebben, lásd pár nagyobb gazdasági bűncselekményünk…),

Egy férfi még 2004-ben vert halálra egy 19 éves fiút Debrecenben, 2013-ban fogták el Franciaországban, azaz 9 évet sikerült szabadon töltenie.

George Wright sem az a kispályás bűnöző: 1962-ben kirabol és megöl egy háborús veteránt, amiért 30 év börtönt kap, de nyolc évvel később megszökik a börtönből. 1970-ben eltérít egy gépet, a 86 utas életéért cserébe 1 millió dollárt kér, plusz azt, hogy az FBI emberei fürdőnadrágban adják át neki a pénzt – az erről készült képek bejárták a világot… A pénz átvétele után elmenekül, de nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy szerették volna, mindenesetre Wright pénz nélkül, de szabadon menekül el. Plasztikai műtétekkel új arcot csinál magának, és Portugáliában telepszik le. 2011-ben rokonaival akarja felvenni a kapcsolatot, így bukik le – 41 év bujkálás után.

A nagy angliai vonatrablás elkövetői is plasztikai műtétekkel próbáltak köddé válni, de őket hamarabb elfogták. A legfelismerhetetlenebb a plasztikai műtétektől amúgy Liza Minnelli lett, de ő nem bujkálni akar, csak megőrizni a fiatalságát…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik