Közélet

Romagyilkosságok – Hivatalos személy ellen nyomoznak

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 03. 07. 12:24

Az érintett szamélyt közokirat-hamisítással gyanúsítják, de részleteket az ügyészség nem árul el, mondván minősített ügyről van szó.

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy embert a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozathoz kapcsolódó katonai büntetőügy miatt indult nyomozásban – erősítette meg a Magyar Hírlap pénteki értesülését az MTI-nek Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője. Hozzátette: a gyanúsítás február 10-én történt meg, a nyomozás határideje pedig április 16., amely azonban szükség esetén hosszabbítható. A szóvivő az ügyről további részleteket nem közölt, arra hivatkozva, hogy minősített ügyről van szó.

Az MTI tavaly augusztusban számolt be arról, hogy újabb büntetőeljárás indult a romagyilkosságokkal összefüggésben, és a katonai büntetőügyben a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz.  A főügyészség akkor azt közölte, hogy a romagyilkosságokhoz kapcsolódóan – de az alapügyet nem érintve – teljes körű iratvizsgálatot folytattak, és ennek eredményeként rendelték el augusztus 16-án ismeretlen tettes ellen a nyomozást.

A Katonai Főügyészség 2011 májusában már azt közölte, hogy nem merült fel olyan adat, amelynek alapján vizsgálatot kellett volna indítaniuk a romagyilkosságokkal kapcsolatban. Az MTI akkor azért kérdezte a főügyészséget, mert a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamenti munkacsoport a gyanúsítottak elfogása után lefolytatott vizsgálatában, 2009-ben a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek személyi és politikai felelősségét is megállapította. A jelentés rámutatott: az általuk feltárt hiányosságok, mulasztások, kötelezettségszegések miatt szükségesnek tartják, hogy ne csak a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, hanem a katonai főügyész is folytasson eljárást.

Az MTI ugyancsak még 2011-ben számolt be arról, hogy a támadássorozat másodrendű vádlottja, Kiss István még  
titkosszolgálati megfigyelés alatt állt, amikor a vád szerint testvérével és egy korábbi szkinhed társával a galgagyörki és a piricsei lakóházra támadott.

A Honvédelmi Minisztérium 2013. augusztus 13-án azt közölte, hogy a romagyilkosságok ügyében súlyos mulasztások voltak a Katonai  Biztonsági Hivatalnál: a titkosszolgálati vezetők a KBH titkos kapcsolatát a negyedrendű vádlottal a honvédelmi tárca, a nyomozó hatóság és a parlament nemzetbiztonsági albizottsága előtt is eltitkolták.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.