Közélet

Kolbászba töltenék a celebek húsát

"Három kiló húsz deka Jennifer Lawrence maradhat?"

Bármennyire gyomorforgató, az amerikai BiteLabs nevű vállalkozás tényleg azzal a céllal jött létre, hogy hírességek szövetmintáiból laborban húst növesszen. Maga az elgondolás egyébként nem lehetetlen, tavaly nyáron már a nagyközönség is megkóstolhatta a lombikburgert – igaz, az marhából készült.

A cég honlapja szerint a Jennifer Lawrence-ből készült kolbászba töltenének egy kis nyulat és disznót is, azonban az egyedi ízvilágot mézzel, narancshéjjal és csipetnyi gyömbérrel érnék el. Az előző mondatban nem véletlen a feltételes mód, hiszen szerencsére nem volt még celeb, aki szövetmintát adott volna ehhez a projekthez.

A némileg kannibalisztikus elgondolás miértjére a Huffington Post kérdezett rá az alapítóknál. “A Föld felszínének majdnem harminc százalékát állattenyésztésre használják. A húsipar jelenleg egyszerűen nem fenntartható – amennyiben ezen nem változtatunk radikálisan, úgy a hús ára végül az egekbe szökik. A laborban növesztett húsoké a jövő.

S bár a fenntarthatóság tényleg kitűnő érv mondjuk a lombikmarha mellett, nem tudjuk elképzelni, hogy bárki rá tudná magát venni emberi hús fogyasztására – még akkor is, ha azt laborban növesztették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik