Közélet

Megtámadtak egy fiatal párt Debrecenben

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 03. 04. 12:46

Egy padon ücsörögtek, amikor három kamasz odament hozzájuk és beléjük kötöttek.

A fiatalokra Debrecenben, a Vénkert utcai iskola előtt támadtak rá hétfő délelőtt.. Egy padon ültek, amikor egy háromfős társaság lépett oda hozzájuk. A fiúk megjegyzéseket tettek a lányra, párja pedig a védelmére kelt, kérdőre vonta a csapatot. Vitatkoztak, majd a trió tagjai nekiestek a fiúnak, ököllel ütötték. Ezután a lány próbált segíteni barátján, de őt is arcon vágták, majd elmentek.

A rendőrök két garázdát rövid idő alatt azonosítottak, és hamarosan kopogtattak is náluk A 16 éves fiút és 17 éves társát előállították. Ellenük súlyos testi sértés kísérlete és garázdaság miatt indult eljárás.

Harmadik cinkosukat még keresik – tudtuk meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Hiba az elzárás? A szülőket kéne börtönbe küldeni?

Bilkei Pál kriminálpszichológus így vélekedett a fiatalkorú gyanúsítottak elzárásáról: „A többiek megtanítják őket bent, hogyan lehet bűncselekményeket megúszni. Mit kell tenniük azért, hogy legközelebb ne bukjanak le. Mondhatni, egyfajta „bűnöző tanfolyamon” vesznek részt. Majd kijönnek a börtönből, és az osztálytársaknak, barátoknak büszkén újságolják: „erős, vagyok, hiszen én már ezt is megjártam”

Sőt, Bilkei szerint sokkal inkább a szülők felelősségét kéne firtatni (úgy, ahogy pl. a gyerek pszichológiai problémáinál is mindig a szülőknél kell körbenézni először). „A szülőket kellene börtönbe küldeni. Ez ugyanis az ő hibájuk. Nem mutatták meg a gyereküknek azt a viselkedési mintát, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy ne kövessenek el bűncselekményeket. Éppen ezért a rácsok helyett sokkal fontosabb lenne a nevelés, és az, hogy foglalkozzanak velük. Ezeknek a kamaszoknak pszichológusok egyéni vagy csoportos terápiájára lenne szükségük valamelyik szociális javító és nevelő intézetben”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.