Közélet

Halálra égett egy nyugdíjas, amikor a mobilját akarta menteni

Visszarohant lángoló házába a telefonért, hogy legyen mivel kihívni a tűzoltókat. Ekkor látták utoljára élve.

„Bármelyik szomszédhoz becsöngethetett volna, hogy hívjunk segítséget” – mondta el a texasi otthonában halálra égett 72 éves férfi egyik szomszédja a CBS-nek. Rex Bensonnak azonban ez a megoldás nem jutott eszébe, amikor hajnali egy órakor felnőtt lányával, és a nő szobatársával együtt kimenekült a kigyulladt épületből, és rájött, hogy nem tudja kihívni a tűzoltókat, mert mobiltelefonja az lángokban álló házban maradt.

Amikor a tűzoltók kiértek, már az egész épület lángokban állt.
Fotó:WFAA

Benson a szomszédok felkeltése helyett inkább úgy döntött, hogy a tűz ellenére visszamegy a házba, megkeresni a mobilját. Elkísérte lánya szobatársa is, akinek végül sikerült élve, de a mobiltelefon nélkül kijutnia a lángok közül, Benson azonban már nem került elő élve. Holttestét a tűzoltók találták meg a teljesen kiégett épületben. Akiket a szomszédok riasztottak a lángoló épülethez.


A tűzoltók a szomszédok hívták ki. De a mobiljáért a lángok közé visszatérő férfit már nem tudták megmenteni
Fotó:WFAA

A helyi tűzoltóság az esettel kapcsolatban arra figyelmeztette az embereket, hogy soha, de soha ne menjenek vissza semmiért se egy kigyulladt épületbe, ha már egyszer sikerült élve kimenekülni onnan. Peggy Harrel tűzoltótiszt a New York Daily Newsnak elmondta: az emberek nem tudják, hogy a lángok milyen gyorsan képesek szétterjedni egy épületben, és sokan hiszik azt, hogy még van idejük ezt-azt kimenteni a lángok közül. Pedig a tapasztalatok azt mutatják, a tűzbe visszamerészkedő emberek nagyjából kilencven százaléka a lángok martalékává válik.

Meghalni nevetéstől és szakmai becsületből

Meghalni a mobiltelefon miatt, hát tragikus és ironikus dolog. Vannak ennél elképesztőbb halálokok is. Gerolamo Cardano (1501-1576) híres asztrológusa volt. Jóslataira annyira adott, hogy még saját halálát is megjósolta. Igen ám, de eljött azz utolsó napja, felébredt, és remekül érezte magát. „Nem eshet ekkora folt a szakmai becsületemen!” – gondolhatta magában, és öngyilkosságot követett el – legalábbis is így szól a fáma.

És milyen dolog nevetéstől meghalni? A nevetés infarktus kiváltásával, avagy fulladással öl, és olyanok halálát okozta, mint Khrüsszipposz sztoikus filozófus (a szoikusok nem a kitörő érzelmi életükről voltak híresek), aragóniai Márton szicíliai király 1410-ben, Pietro Aretino olasz reneszánsz író. Fitzherbert kisasszony 1782-ben egy szerda estén megnézett egy vígjátékot, együtt nevetett a közönséggel, de nem tudta abbahagyni, péntek reggel hunyt el. Hasonlóan járt szegény Wesley Parsons farmer is 1893-ban, akinek az indianai Laurelben mesélt el valaki egy viccet. Egy álló órán át nevetett rajta, majd két órára rá meghalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik