Élet-Stílus

11 embert mentett ki a tűzből egy macska

A bársonytalpú pont időben ébresztette fel gazdáit ahhoz, hogy mindenki biztonságban kimenekülhessen.

Könnyen végzetes tragédiába torkollhatott volna a minap egy franciaországi háztűz, ha nincs Meatball, vagyis Húsgolyó, a hős macska. A négylábú aznap éjjel épp a tetőtérben vadászott, amikor a tűz keletkezett. Az állat hamar megéreztette a füstöt, és kaparni kezdte a tetőtér padlóját.

Olyan hangosan és kétségbeesetten próbált menekülni, hogy azzal felébresztette a tetőtér alatt alvó gazdáját, aki, hogy megnézze mi baja Meatballnak, kinyitotta a tetőtérbe vezető ajtót. Ekkor látta meg a gomolygó füstöt, és riadóztatta először a családját, majd a tűzoltókat.


A cica éppen időben ébresztette a veszélyben lévőket
Kép forrása: Thinkstock

Mivel a ház, ahol a tűz keletkezett, egy többlakásos társasház része, így a család időben értesíthette a szomszédokat is a vészhelyzetről. Végül mind a 11-en kimenekültek. Alexandra Marlin, Meatball gazdája elmondta, a nagy kavarodásban szem elől tévesztette kedvencét, és sokáig azt hitte, elveszítette a kis hőst, ám szerencsére kedvence a tűz után fél nappal épen és egészségesen került elő.

Hőstettéért Meatballt családja és az egész szomszédság hősként tiszteli, és különböző ajándékokkal halmozzák el – számolt be a Le Dauphiné Libéré című francia lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik