Közélet

Ügyészek markában a felesége száját bevarró férfi

A kegyetlen férj kezdetben azt próbálta beadni a rendőröknek, hogy ő nem volt otthon a támadás idején, mert elrabolták, ám végül lebukott. Állítólag évek óta kínozta már feleségét.

Befejezte a nyomozást rendőrség annak a férfinak az ügyében, aki tavaly februárban életveszélyesen megsebesítette feleségét Budapesten – tudtuk meg a Fővárosi Főügyészségtől pénteken. Bagoly Bettina kérdésünkre közölte, a nyomozó hatóság az iratokat emberölés bűntettének kísérlete miatt vádemelési javaslattal küldte meg, az ügy jelenleg még vádelőkészítési szakban van, így bővebb tájékoztatás csak az érdemi döntés után tudnak adni.

Mint ismert, a hajmeresztő eset egy budafoki panelházban történt. A férfi azon túl, hogy durván bántalmazta párját, összevarta a száját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az esetről szűkszavúan nyilatkozott, ám annyit elárultak, a 27 éves fiatal kezdetben arról próbálta meggyőzni őket, hogy ilyen állapotban talált rá párjára. Ő értesítette a mentőket is. Azt mondta, a támadás ideje alatt azért nem volt otthon, mert ismeretlen alakok elrabolták, ám végül sikerült kiszabadulnia. A nyomozók sorozatos kérdései azonban megtörték és bevallotta, ő a tettes. A házkutatáskor előkerült a tű és a cérna is.

Később a Blikk arról írt, hogy a korábban boncmesterként dolgozó férfi és párja embertelen körülmények között élt, bűzben és mocsokban, az áramot pedig fél évvel a brutális támadás előtt kikötötték náluk. A nyomozók még egy döglött macskát is találtak a lakásban” – nyilatkozta a furcsa párról a közös képviselő. A bulvárlap szerint a fiatal évek óta betegesen játszadozott feleségével, a nőn ugyanis olyan sérüléseket találtak az orvosok, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy nem először fajult el az aberrált szexjáték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik